Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Izraelnek adná Várpalota vízkincsét a zsideszes polgármester

2009.10.21
  Nyomtatóbarát változat
Megosztom!
Izraelnek adná Várpalota vízkincsét a zsideszes polgármester
Várpalota - A város gazdaságának egyik fontos eleme, akár kitörési lehetősége is lehetne a térség alatt fekvő, jó minőségű ivóvíz ipari mennyiségű kiemelése, palackozása, értékesítése. Erről tárgyalt a városházán Németh Árpád polgármesterrel Izrael nagykövete vasárnap - adja hírül a Napló Online, alább a folytatás.


Vinnék a vizünket is - a Zsideszen nem múlik

Aliza Bin-Noun nagykövet asszony úgy vélte, jók az esélyek a két ország, pontosabban izraeli cégek és Várpalota közötti, kölcsönös előnyökkel járó üzleti kapcsolat kialakulásában, hiszen a zsidó állam köztudottan ivóvízhiánnyal küzd, míg Várpalota akár exportra is termelhet.
Az önkormányzat ezen elképzelés jegyében egyébként több nagykövetséget is felkeresett már, és a polgármester tájékoztatása szerint biztató visszajelzések érkeztek az Egyesület Államok, Dél-Afrika és Ukrajna külképviseletétől, de számos más - több európai -, kevés ivóvízzel rendelkező országot is megcéloztak az ajánlattal. Az eddigi kedvező tapasztalatok alátámasztják, igazolják az önkormányzat direkt gazdasági kapcsolatokat kereső kezdeményezését.
Tegnap az üzleti tárgyalásokon túl a polgármesteri hivatalban szó esett Izrael Állam és a Magyar Köztársaság közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének huszadik évfordulójáról, majd a találkozó második felében a résztvevők márványtáblát helyeztek el a várpalotai zsinagóga falán, a második világháborúban elhurcolt zsidók emlékére.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Vp.

(kérdező, 2010.08.15 21:46)

A hozzászólásokat olvasva, látom szakember egy sem szólt a témához. Senki nem közölte mennyi Várpalota vízhozama. Ebből mennyit használ fel palota és mennyi folyik csak úgy el a semmibe. Itt csak zsideszezésről és Várpalota vízkincsének izraeli eladádáról lehet olvasni. Jövőbelátók!?

Elzárják a vízcsapot, ha átadjuk nekik

(Misi, 2009.10.28 17:57)

http://www.youtube.com/watch?v=BP6HbAkf9Wg&feature=player_embedded

Várpalota

(Várpalotai, 2009.10.24 14:31)

Kíváncsi vagyok, hogy hány ártatlan palesztin gyermek meggyilkolását támogatta ezzel Németh Árpád... Sajnos ez az ember buta ahhoz hogy zsidókkal kössön üzletet. Láthatjuk majd, hogy miként fogják átverni!

"Gyűlölet Fala"

(Misi, 2009.10.23 08:45)

Sajnos eljött az ideje, hogy törvényben legyen megtiltva a vízvagyon eladása. Mert egy-két képviselő(csak nem tudom kiket képviselnek?) megvásárlásával egy egész nemzetet tönkre tudnak tenni azok, akik itt akarnak "letelepedni". És kezdődik a Gázai övezet II. rész
http://www.indavideo.hu/video/A_gyulolet_fala

Kaposvár

(Vízi, 2009.10.23 08:33)

5 Regionális vízművet terveznek, amelyek több vízügyi igazgatósághoz tartoznak. Ez sajnos már tény. Egyes pártok finanszírozását a (pláne most kampány kezdetén) az izraeli Likud párt pénzeli, de cserébe sok mindent kér. Pl: regionális vízműveket, ill a vízügyi igazgatóságokat. És mint már írtam a vízkivételezési jogokat az igazgatóságok szabályozzák. Ezért nem adható el senkinek. Ennek meg kell maradnia a magyar népnek. Az esetleges eladás után ők határozzák meg, mennyi vizet exportálnak,és mennyi jön hazai termelésre.Az önko helyében saját palackozót építenék, és ez állást is, és bevételt is biztosítana a városnak. És nem utolsó sorban Magyarországé maradna a vízkészlet!!!

Élhető magyarország /zirc

(labancelleni kuruc, 2009.10.22 20:00)

Jól meg kell vizsgálni,hogy mi a tény!
Az üzlet lehet jó is,(?)hisz csak töltött palackok exportjáról lenne szó.?
Nos kérem a sok kérdőjel a mondatok végén nem véleltlen!A víz az jövő és lehet,hogy háttsó szándék húzodik meg Izrael részéről.Előkészítik a terepet a megszálláshoz!
Ne vádoljuk addig a polgármestert,de szóljunk neki és a testületnek Izrael állam miniszterének elhangzott vérlázító mondatairól.((Hogy ius kell felvásárólni a Kárpátmedencét Magyarországot!
A polgármester úr is elismerheti ,hogy Alapos a gyanú és jogos a kétkedés,felháborodás zsidó államból érkező minden üzleti csoporttal szemben!! Lásd Sukkoró...panama.
Az bűn ha egy nyíltan (-egyenlőre üzleti érdekből)-megszállni szándékozó Államnak a képviselőinek nem adunk el vizet! --ez olyan lett volna ,mintha a német hadseregnak ,Rommel a Sivatagi Róka vízhiányban szenvedő csapatainak az angol légierő több köbméter vizesballont adott volna el az élet-halál harc közepette.

Kaposvár

(Vizi, 2009.10.22 05:34)

T. Mindenki!

A Magyar vízügy privatizációja már az asztalon van, ezt ne feledjük.A Fidesz ugyan firtatja a közműcégek visszavételét, de valójában a vízügyi igazgatóságok eladását tervezi Izraeli érdekeltségű cégnek. Onnantól már az igazgatóság dönt, hogy kinek ad "vízjogi hozzájárulást". Ami már a városaink vízfogyasztását is veszélyeztetheti. Nem szólva az ipari mennyiségű vízkivételekről: hűtővizek, erőművek, fürdők. Iszonyatos árbevételű piacok, aminek díjait úgy emelik a későbbiekben ahogy ők akarják! Ezért nem szabad eladni a vízkincsünket semmilyen cégnek! Ez a természeti kincs a Magyar államé, az az a Népé. A vizet a mai napig "bányásszák" és adót kell utána fizetni, ha azonban egy külföldi cég veszi meg akkor még az adót sem fizeti be, mivel engedményben(kedvezményben) részesülnek. Ne adjuk ki a kezünkből ezt a kincset. Én csak a vízügyhöz értek a politikához nem, és ezért fordulok önökhöz a kérdésemmel: nem lehet megakadályozni törvénnyel a vízkészlet eladását? ill milyen polgármester az olyan, akii saját kénye kedvére eladhatja városa készleteit? Kit képvisel az ilyen?

Székesfehérvár

(Lakatos István, 2009.10.22 01:11)

Csatlakozom az előttem szólóhoz. Jó lenne megérteni hogy a politikában a felesleges címkézés (zsidesz) főleg faji alapon az nem magyar tulajdonság. Mi mindig befogadó nép voltunk és mindig is megvolt a magunkhoz való eszünk, hogy ezeket a népeket a saját céljaink, ügyeink mellé tudtuk állítani. Nem az a gond ha valaki zsidó hanem az ha engedik kibontakozni a rosszabbik énjét. + sok ellenszenvet tudunk generálni a saját szimpatizánsainkban ha ezt a kuruc infós idióta hülye gyerekes sértődött fröcsögést mi is átvesszük. Az csak egy hírforrás de nem a jobbik mérték adó lapja !! Kulturáltan magázva is lehet anyázni.
Ezt a vizes témát meg bővebben is ki lehetne valóban deríteni mert ez a hír valóban nem közöl semmi etikába ütköző dolgot.

Adjon az isten szebb jövőt!

(Jelzem nem a zsidókat deportáló szálasiék üdvözölték így egymást, tehát méltó módon használjuk ezt kijelentést )

Nem túl korai?

(palikacska, 2009.10.21 22:51)

Kedves Jobbik Várpalotai Szervezet!

Sajnos nem nagyon találni erről további dokumentumokat, de baráti jótanácsként hadd javasoljam a hangvétel enyhítését (kuruc.info-s stílus, zsideszezés, kufár zsidózás). Izrael valóban ivóvízhiánnyal küzd, ami azt jelenti, hogy olyan egyszerű, hazájukat szerető emberek ivóvizéről van szó, mint mi, csak éppen őket zsidóknak hívják és nem magyaroknak. Másodszorra pedig - és ez a fontosabb - ahogy elnézem úgy lett szervezve ez a tüntetés, hogy utána se érdeklődtek az üzlet részleteinek - vagy ha megtették, azt elfelejtették leközölni akár itt a honlapon is. Ha Várpalota vízkincse a palotaiak kezében marad és ők - amellett, hogy városukat bőségesen ellátják - jópénzért exportra termelnek palackozott vizet Izraelnek, nem értem miért ekkora probléma. Természetesen ha bagóért adnák el vagy izraeli kézbe adnák a várpalotai vizet, hogy majd ők termeljék ki nekünk a saját vizünket, az bizony probléma, de egyelőre nekem nem tiszta, melyik esetről van szó.

Üdvözlet és Szebb jövőt!
palikacska