Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



Nem mernék rá vállalkozni, hogy felsoroljam: a világ legmegvetettebb etnikuma hányszor fenyegetőzött más etnikumok kifosztásával, kiirtásával, mi több, hányat tett földönfutóvá vagy gyilkolt le, hiszen egy élet kutatómunkája is kevés lenne ennek lelkiismeretes feltárására. Nincs nap, óra, perc ugyanis, hogy földre szállott Antikrisztusként ne tenne tönkre mindent, amihez ér.

Antikrisztust írtam, mivel mindenkit becsap, és csak remélhető, hogy a Gázában folyó népirtás nyomán az ellenállás egyre fokozódik, köszönhetően az olyan nyilatkozatoknak, mint amilyen Ofer Schmerling-é, az Izraeli Polgári Védelem egyik hivatalnokáé ("zenét fogok játszani és ünnepelni fogom azt, amit az izraeli légierő csinál"), vagy Dov Weisglass-é (Ariel Saron volt kabinetfőnökéé), aki arra, hogy Gáza ostromakor Izrael megakadályozta a lakosság ételhez, gyógyszerhez, villanyhoz és vízhez jutását, felháborodva megkérdezte: "Már megint miről panaszkodnak a palesztinok? Kis diétára fogjuk őket." (Mark Steel, The Independent)

De nem kell feltétlenül Gázába mennünk ahhoz, hogy találkozzunk az Antikrisztussal. Megtehetjük ezt Budapesten is, ahol rendre hadat üzen nekünk. Csak néhány közülük, emlékeztetőül.

1. 1997 májusában a Budapesten székelő, Georg Soros pénzelte Közép Európa Egyetemen a Világbank tanácskozást tartott. "Az előadók elmondták, hogy elképzelésük szerint Magyarországon csak 8 millió lakosnak kellene élni. Ebből kétmillió ún. narrow minded [szolgalelkű - Szerk.] szakember legyen, a többi 6 milliónak pedig a hátteret kellene biztosítania. Az előadók úgy vélték, azokat a magyarokat, akik egy bizonyos szellemi szint fölé emelkedtek, ösztönözni kellene a kivándorlásra. A világbanki instruktorok üdvözölték ugyan a kormány oktatási és egészségügyi reformját, de hozzátették, véleményük szerint a kórházi ágyak számát tovább kell csökkenteni, a reform utáni állapot felére. Ezt követően egy 30 fős, még zártabb körű tanácskozásra került sor, ahol a jelenlévő pénzügyi és kormányzati emberekkel ismertették azt a forgatókönyvet, amit a továbbiakban követniük kell, s amit 30 évre titkosítottak." (Leleplező, 2000/3. 29. old.)

2. 2004 áprilisában Magyarországon járt Mose Kacav izraeli államfő, és fogadásán parlamenti "politikusaink" aláírásukkal jóváhagyták az "EU-Izrael"- akciótervet, amely 2004. május 1-én életbe is lépett, de erről a sajtó természetesen hallgatott. Akik aláírták: Mose Kacav, Mádl Ferenc, Medgyessy Péter, Kovács László, Hiller István, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Orbán Viktor, Áder János, Pokorni Zoltán, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetői és az SZDSZ két képviselője.

Az "Akcióterv" 8 pontja:

1. Magyarország befogadó célország.

2. Izraeli áruk európai terjesztése.

3. Izraeli vállalkozások állami pénzen való támogatása.

4. A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése és elterjesztése a tömegtájékoztatásban.

5. A gyűlölettörvény mindenáron való elfogadtatása az Országgyűlésben és annak szigorú alkalmazása.

6. A nemzeti irányultságú kisebb pártok és civil szervezetek működésének ellenőrzése, korlátozása és megszüntetése.

7. Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában és

a nemzetközi fórumokon.

8. Harc az antiszemitizmus minden formája ellen a Berlini Deklaráció szellemében.

3. 2007 októberében Simon Peresz izraeli miniszterelnök Tel-Avivban kijelentette az izraeli és nemzetközi felső tízezer előtt: ,,Izraelnek példa nélküli gazdasági sikerei vannak, kivívtuk a gazdasági függetlenségünket, s fölvásároltuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot."

4. 2007 novemberében a Világbank üzletemberei, élükön Dominik

Strass Kahn-nal, elérték: Draskovics Tibor és Gyurcsány Ferenc aláírása értelmében minden egyes állami vagyontárgyunk eladható, ha nem fizetünk nekik időben. Akár az Országháza, akár - nem tévedés - a Szent Korona!

Mindezek antikrisztusi hadüzenetek. 1919-ben - amint gróf Ambrózy Gyula koronaőr írja - Kohn (Kun) Béla Szent Koronánkat ugyan el akarta adni egy bécsi ékszerésznek, de lebukott, ám később ilyesmi még "Kádár apró dögei"- nek sem jutott eszébe! (David Irving "Felkelés!" című művének leleménye ez, vagyis utalás Kádárra, Apró Antalra és Dögei Imrére.) Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem a gyurcsányokról a nagy reneszánsz festőművész, Hieronymus Bosh jut eszembe, aki egyik képén az örök kárhozat helyét velük népesítette be.

Kérdés persze, hogy aki sátáni játszmáikat tétlenül nézi végig, nem kerül-e maga is közéjük, miként az is, hogy aki szembeszáll hazugságaikkal, miért számkivetendő? Az ellenük való harcban mindhalálig hű Marcel Lefebvre érsek (a Szent X. Piusz Papi Testvériség alapítója) felszentelte négy püspök (XVI. Benedek pápa elődje általi kiközösítésüket a minap feloldotta!) közül Richard Williamson 2009. január 20-án a svéd televízióban kijelentette, hogy nem hisz az auschwitzi gázkamrák létezésében, és nem hatmillió, legfeljebb 300 ezer áldozat volt! Eddig történészek és természettudósok hirdették mindezt, most végre Krisztus főpapjai közül egynek nyilvánosan is megszólalt a lelkiismerete, vagyis a megszámlálhatatlan antikrisztusi hadüzenetre végre krisztusi hadüzenet született!

Ifj. Tompó László

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.